Mesterséges intelligencia az autókban
Ismét az önvezető autók kerültek a fókuszba, az immár szokásosnak mondható autóipari konferencián, melyet a Széchenyi István Egyetemen rendeztek. Az „Autonóm járművek – mesterséges intelligencia” című konferencia szervezői – Közúti és Vasúti Járművek Tanszék és Járműipari Kutatóközpont – a jelenleg folyó kutatási projektekben a járműpari trendekre felkészülve autonóm kísérleti járművek, járműrendszerek fejlesztését, tesztelését tűzték ki célul. Ezzel párhuzamosan épül a zalaegerszegi tesztpálya is, ahol kimondottan a részben, vagy teljesen önvezető funkciókkal felruházott kísérleti autók tesztelhetők majd. Ugyanakkor a rendezvényen kiderült, hogy a legnagyobb munkát az informatikai problémák megoldása – többek között mesterséges intelligencia bevonásával –, a biztonságkritikus vezérlőrendszerek megtervezése, illetve ezek és a szenzorok együttesének virtuális környezetben történő tesztelése jelenti. A győri egyetemen, és konzorciumi partnereinél ehhez a feltételek és a know-how is adott. Hallgatói csapatok szerveződnek a technológiák fejlesztésére és alkalmazására, így a SZEnergy Team versenyjárműve 2019-ben autonóm kategóriában is tervezi indulását, köszönhetően az autonóm jármű szakkör támogatásának. A konferencián képviselték magukat azok a magyar vállalatok is, akik fejlesztőként vagy szolgáltatóként a szériagyártású autók szintjén fogalmazták meg a kihívásokat, melyekkel az iparágban szembesülnek.